Bízz!

Zsolt 13

1 A karmesternek: Dávid zsoltára. 2 Meddig tart ez, Uram? Végképp megfeledkeztél rólam? Meddig rejted el orcádat előlem? 3 Meddig kell magamban tanakodnom, és bánkódnom szívemben naponként? Meddig kerekedhetik fölém ellenségem? 4 Tekints rám, hallgass meg, Uram, Istenem! Tartsd meg szemem ragyogását, ne jöjjön rám halálos álom! 5 Ne mondhassa ellenségem: Végeztem vele! Ne ujjonghassanak ellenfeleim, hogy ingadozom! 6 Mert én hűségedben bízom, szívből ujjongok, hogy megsegítesz. Éneklek az Úrnak, mert jót tett velem.

Meddig? Keresztyén emberként is miénk lehet ez a kérdés: meddig? Többször találkozunk azzal a sztereotipiával, hogy egy keresztyén embernek mindig magabiztosan kell élnie az életét, hiszen van kibe kapaszkodnia, van, akit kövessen, van, akihez tartozik. Ha Isten szeretetéről beszélsz, akkor nem ezt éled-e akkor, amikor szorult helyzetbe kerülsz? Amikor nem megy olyan könnyen, gördülékenyen az élet, nem akkor kellene, neked, hívő embernek igazán élen járnod? Mennyire bátorító számunkra is ilyenkor a Szentírás! Arra buzdít jelen imádság is, hogy merjük kimondani Isten előtt panaszunkat! Meddig még, Uram? Aki valóban Isten embere, annak szívéből és ajkáról bátran felfakadhat az igazi panaszének! Hiszen ehhez kell csak igazán a bizalom. Meddig tart ez, Uram? Istenem, olyan, mintha megfeledkeztél volna rólam, rólunk. Mintha már nem számítana, mi történik velünk, mintha már nem tudnál cselekedni az életünkben. Istenem, ez most olyan, mint maga a teljes kárhozat. Látod, magamban nem jutok egyről a kettőre, az emberi tervezés, cselekvés ide kevés. Nélküled már most elvesztem, tekints hát rám, Istenem! Igazi panaszének csak ebben a mélységben fakadhat fel: amikor látja, éli, érti az imádkozó, mennyire kevés a saját ereje, életereje Isten nélkül. De a hiányon túl ott van az élő reménység is, van kinek kiáltani! Az imádság, a panasz, a pillanatnyilag megélt, valóságos, borzalmas mélységből születő kiáltás nem a semmiben hangzik el, nem hiábavaló monológ, hanem a hűséges, szerető Istennel folytatott párbeszéd része! Csak az tud kitartóan kiáltani, aki bízik Isten válaszában! Bízik, abban, hogy Isten valójában ígérete szerint, sohasem feledkezik meg róla! (¹⁵Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? De ha ő meg is feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad! ¹⁶Íme, a tenyerembe véstelek be, szüntelenül előttem vannak falaid. Ézs 49,15-16) Isten hűségét kéri számon Istenen a hozzá panaszt emelő ember – ebben az imádságban, ahol pőrén áll az ember Isten elé, ahol megéli teljes kiszolgáltatottságát, ahol ezt mégis felvállalja, itt születhet meg Isten békessége az ember lelkében, mintegy ajándékképpen. Mert az Isten előtt háborgó lélek, mint a viharos tenger, elcsendesülhet, megpihenhet az Ő jelenlétében! Ezért: bízz, panaszkodj, remélj és énekelj az Úrnak, mert jót tesz veled!

Imádság: Meddig tart ez, Uram? Tekints rám, hallgass meg, Uram, Istenem! Mert én hűségedben bízom, szívből ujjongok, hogy megsegítesz. Éneklek az Úrnak, mert jót tett velem. Ámen

(J.L)

Kép: Jani Lívia