– 29 –
Gondolkodtató: Minek örül igazán Isten?
Hangoló: Istenem, hadd fürödjek örömödben! Ámen
Veled van Istened, az ÚR, ő erős, és megsegít. Repesve örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked. (Zof 3,17)
Veled van. Veled volt, mikor még csak titkon formálódtál, veled volt, mikor napvilágot láttál, veled az első keserves sírásodban, a világra nyíló, felragyogó mosolyodban. Veled volt, mikor az éhség gyötört, veled, mikor szomjúság kínzott. Veled, mikor fecsegő-tipegő lettél, mikor először valamit a földre ejtettél. Veled, a törésekben-zúzásokban, a csendes visszahúzódásokban. Veled, mikor az értelmet keresni kezdted, veled, mikor az érzéseid messzire vezettek. Veled, mikor a sötétség kincseit kínálta, veled, mikor életed a rettegés koronázta. Veled, minden csodálatban, veled, a másikat féltő sóhajtásban. Veled van Istened, az Úr, Isten háta mögé te csak képzeled néha magad. Míg Te építed, Ő rombolja köztetek a falakat: hallod-e a hívást, ahogy ma is kopogtat?
Veled van Istened, az Úr. Hatalmas, erős, harcos Isten, akinek szabadítása valóság, ami végül láthatóvá válik. Lehet, hogy nem úgy, ahogy szeretnéd tapasztalni, csettintésre tüntesse el a járványt, oldja meg az életed krízisét, legyen bármi is az, anyagi eredetű, testedet vagy értelmed, szíved-lelked felforgató. Lehet, hogy nem az lesz a megoldása, és akkor, ahogy és amikor várnád. De mindvégig veled van – győzedelmes királyként, aki repesve örül NEKED. Ma is. Mert amíg tart a ma, fenntartja szövetségét, sokszor mélyen szántóan átforgatva és felforgatva, pusztuláson át, a halál ellenére is megújítja szeretetét. Ebben a szeretetében téged. Sőt! A legfőbb örömét abban leli, amikor dédelget téged úgy, mint amikor valaki a számára legdrágábbat dédelgeti. Veled van, erős harcosként, gyengéden szeretve. Hiszed-e?
(J.L.)
Visszhangzó
Tükröződő
Herczeg István vagyok. Hívő református-katolikus családból származom. Édesapám igazi nyakas, makacs, ceglédi kálvinista volt. Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék rá. Nagyszerű lelkipásztoraim voltak- Szemenyei Sándor, dr. Boross Géza és felesége Márti néni (Ceglédről). Nehéz, de nagyon szép gyermekkorom volt. Nagyon szerettem a vasárnapi gyerek istentiszteleteket. Éveken keresztül az istentisztelet után végig látogattam az összes budapesti múzeumot. 12-13 éves koromra az összes kiállítást megismertem. Később, több, mint 20 évig nem jártam református templomba, mert nagyon megaláztak, megbántottak. Amikor évekkel ezelőtt megindult a református templom építése, minden reggel ott mentem el mellette, és amikor elkészült, hallottam a Szentlélek hívó, hívogató hangját, hogy térjek be! Egyre nagyobb késztetést éreztem, és egy vasárnap meghallgattam a prédikációt. Őszinte szóval: nem éreztem magaménak. Továbbra is vágytam Isten közelségére! Lassan, ahogy bekapcsolódtam gyülekezetünk életébe, egyre jobban éreztem, hogy otthonommá vált a templom.
Amikor az ember súlyos beteg lesz, még erősebb lesz hite. Reményt, kitartást Isten szeretete ad. Többé nincs mitől félnünk, a jövőtől sem, amint megértjük Isten kegyelmét, jóindulatát, szeretetét. A betegségek alatt, után Isten velünk van. “Ne féljetek!” mondja. “Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért, elég minden napnak a maga baja.” (Mt 6,34)
Annak idején, amikor egyszer a lelkipásztorommal beszélgettem, azt mondta, nem számít ki és milyen a lelkész, az a fontos milyen a gyülekezet! Igaza volt! Most nagyon hiányzik a gyülekezet, engem az online kapcsolat nagyon zavar, nekem személyes találkozásra van szükségem!
Édesanyám nem sokkal halála előtt azt üzente fiainak: “Szeressétek egymást!” Én is ezt üzenem: “Szeressétek egymást és templomotokat!”
(Borítókép: J.L.)