– 46 –
Gondolkodtató: Mit látok maradandónak az életben?
Hangoló: Uram, hadd halljam minden reggel, hogy hűséges vagy, hiszen benned bízom! Ismertesd meg velem, melyik úton járjak, mert hozzád vágyódik lelkem. Ámen
Ő azonban így szólt hozzájuk: Látjátok mindezt? Bizony mondom nektek, nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának. (Mt 24,2)
Stabilitás. Biztonság. Maradandóság. Ezt testesítette meg Izráel népe számára a templom. A templom, ami megint épült, szépült, már vagy 50 éve dolgoztak rajta. Fehér mészkőből és márványból, sok aranyozással, támfalai hatalmas, szépen faragott kőtömbökből álltak. Képzeljük el, ahogy napsütésben ragyoghatott! Az örökkévalóság számára készült. Micsoda büszkeség, micsoda megnyugvás látni is! Ugye, Jézus? Látod! Látom. És ti? Látjátok mindezt? Bizony mondom nektek, nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.
Miben bízol? Kövekben? Keretekben? Vallásban? Vallásosságban? Rendszerekben? Önmagában nem maradandó egyik sem! Hiába csillog szépen, hiába fénylik, ha Isten nincs jelen benne, bármennyire is szépnek, jónak, igaznak tűnik, nem marad meg, nem tart meg, hiábavalóvá lesz. Ítélet volt a templomon, mert annak vezetői eltávolodtak és távol is maradtak Istentől. Elfeledték a próféták szavát, de Jézus megtérésre hívására is süketek maradtak. Látjátok mindezt?
Nem akarták látni. Hiába. Nem akarták látni, mégis megláthatták.
Milyen könnyű Istent Isten nélkül tisztelni! Milyen könnyű megalkotni a keretet és kitartani a keret mellett! Milyen könnyű elfogadni azt is, amikor nincs élet, ha közben szépen csillog! Milyen drága figyelmeztetés ez ma is: ne érd be kevesebbel az életedben Isten jelenléte nélkül! Mert csak Ő, csak Ő adhat életet, csak Ő tarthat meg! A forma szükséges nekünk, de nem elégséges, az eszköz sohasem lehet céllá! Látjátok mindezt?
(J.L.)
Visszhangzó
Tükröződő
Bornai Kamilla vagyok, egy főiskola tanulmányi hivatalában dolgozom adminisztratív munkakörben, eredeti foglalkozásom általános iskolai tanár. Hívő környezetben nőttem fel a szomszéd gyülekezetben (Rákoscsaba), életem első hat évében ott is laktam a parókián, ugyanis az anyai nagypapám volt a gyülekezet lelkésze. Már ifisként bekapcsolódhattam a gyülekezeti gyerekmunkába, amiért nagyon hálás vagyok az akkori segédlelkésznek, László Magdolnának, aki behívott ebbe a szolgálatba. Aztán fiatal felnőttként több év sodródás után találtam vissza Istenhez, és 2008-ban érkezetem meg a Rákoskeresztúri Gyülekezetbe, amit azóta is otthonomnak érzek. Jelenleg a gyerekek közötti szolgálatban, a házi bibliakörben és a kánonkörben vagyok tevékenyen jelen.
Mit tanultál Istenről?
A nagymamám a 15. születésnapomra hímzett nekem egy kis keresztszemes terítőt ezzel a felirattal: „Hű az Isten”. Ezt őrzöm a hálószobám falán bekeretezve, és ez a legfontosabb dolog, amit Istenről tanultam az évek alatt. Amikor először eszembe jutott megkeresni a mondatot a Bibliában, döbbenten szembesültem vele, hogy több helyen is ott van, bevezető mondatként egy-egy Róla szóló igazsághoz. Nagyon kedves ezek közül nekem a 2Tim 2,13: „Ha hűtlenek vagyunk is, ő hű marad, mert ő magát meg nem tagadhatja.” Sajnos volt alkalmam megtapasztalni ezt. Hálás vagyok Istennek, amiért hű maradt.
Mit tanultál a hívő életről?
Azt, hogy csodálatos, izgalmas, meglepetésekkel teli élet. És nehéz is, mert nem ad lehetőséget hárításra, menekülésre a problémák elől, de pont emiatt, a felelősségvállalás és a szembenézés miatt lesz ez az élet méltó és felnőtt. Vannak problémák, amik egyszerűen szembenézhetetlenek Krisztus nélkül. Szembenézés nélkül pedig nem lehetünk felnőttek.
A másik, amit megtapasztaltam, hogy túl nagy a tét ahhoz, hogy lényegtelen dolgokkal foglalkozzunk. Ha négykézláb mászva, centinként sikerül éppen haladni az úton szárnyalás helyett, akkor úgy kell. Messze kerültem attól, hogy az életem minden területén tökéletességre törekedjek.
Mit üzensz a gyülekezetnek?
Azt, hogy ne felejtsük el egymást! Kapaszkodjunk össze minden lehetséges módon! Nekem nagyon hiányoznak a személyes találkozások. Különösen akkor szorul össze a szívem, amikor magocska-csoportos gyerekeket látok meg az utcán, vagy a közösségi oldalon, és szembesülök vele, hogy mennyit nőttek, mennyit változtak. Egy ovis gyerek életében másfél év hihetetlenül hosszú idő. Imádkozzunk értük, hogy megmaradjanak a közösségben, és „beszokjanak” majd a templomba újra!
Útravaló: Vezess hűségesen, és taníts engem, mert te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem. (Zsolt 25,5)
(Borítókép: J.L.)